A Dúc:
Mik a dúccal támasztott követelmények?
A galambok a dúccal szemben alapvetően négy követelményt támasztanak.
Adjon megfelelő biztonságot az éjszakai pihenéshez. Az állomány szempontjából nagyon fontos tényező, a pihenés zavartalansága. Ügyelni kell arra, hogy ragadozok rágcsálok ne zavarják a pihenő állományt
Adjon megfelelő életteret, Elhelyezés: A másik fontos tulajdonsága a dúc minőségnek. Galambjaink falkában rajokban élő állatok, de ezen belül erősen territoriálisak is. Ez azt jelenti, hogy a dúcon kívül csapatban szeretnek tartózkodni, ettől van biztonság érzetük.
Ugyanakkor a dúcon belül kijelölik territóriumukat, melyet ha kell meg is védenek.
Ebből az következik, hogy minden egyes egyed számára megfelelő életteret kell biztosítani. Túltelepítés esetén állandósulnak a territóriumért vívott harcok, melyek jelentős termelési és teljesítmény vissza eséshez vezetnek.
Adjon megfelelő teret a szaporodáshoz.
Adjon viszonylagos védelmet a külső éghajlati tényezőkkel szemben.
Napfény
Napfény alapvető követelmény, és jól látható a pozitív hatása, hogy a nap jó hatással van egészségügyileg és közérzetileg a galambokra. Napsütéses napokon a galambok jobban néznek ki sokkal szebbek. És több,mint figyelmeztető, hogy a felhős csapadékos napokon, a galambokon jól látható a depresszió jelei. Köztudott, hogy a közvetlen napfény biztosítja a D-vitamint, ami annyira szükséges a csont, a toll képzüdéshez és a reprodukációhoz, de van más pozitív hatássa az anyagcserére és az immunrendszerre, ezért fontos, hogy a galambok közvetlen hozzá férjenek a napfényhez. Emiatt ajánlott, hogy minden galambdúchoz tartozon volier. Mely lehetővé teszi a napfényhez jutást.
Biztonság és éjszakai pihenés:
Kiemelt figyelmet kell fordítani, hogy a galambok a dúcban biztonságban legyenek és zavartalanul tudjanak piheni. Ez elősegiti az állomány egészségét és a jóbb verseny teljesítményt. A galambokat védeni kell a nedvességtől, a szélsőséges hőmérséklet ingadozástól, a ragadozóktól, zaj, füst, fény, és egyéb zavaró tényezőktől. A megfelelő pihenés fontos előfeltétele az egészségnek és a verseny teljesítménynek.
A tenyéssz dúc:
Fontos tervezési követelmény az egyszerűség, átláthatóság könnyű tisztán tarthatóság, a legjobb tényészdúcok tágasak és nyitottak. Éjjel a galambok általában kényelmesen pihenek a saját költő ládájukban, és a nap folyamán egy nagyobb tér biztosítja a felnőttek és a fiatalok mozgását. Célszerű egy volier csatolása, a napfény a friss levegő elősegíti a tenyéssz dúc szárazon tartását. Javítja a vérkeringést, ami viszont javítja a tenyésztési teljesítményt. A tenyésztés sokkal kevésbé stresszes, mint a galambok versenyeztetése. Az egészségi állapotot sokkal könnyebb fenntartani, mert a galambok nincsenek kitéve a külső betegségeknek és verseny kosár nehézségeinek
A verseny dúc:
A verseny galambok sokkal több stressznek és fizikai terhelésnek vannak kitéve. Épen ezért sokkal nehezebb az egészségi állapotot fenntartani. Következésképpen, a követelmények sikeres verseny dúc fenntartása sokkal igényesebb és bonyolultabb, mint a tenyéssz dúc fenntartása. Biztosítania kell a verseny csapatnak több szükségletét, hogy felépüljön a megerőltető fizikai erőfeszítésekből. Az éj leple biztosítja a galamboknak az időt a pihenésre, és a feltételeket a galamboknak, hogy teljes mértékben felépüljenek az előző nap fáradalmaiból.
Ne legyen gyors páratartalom és hőmérséklet ingadozás.
De legyen jó a szellőztetés (pl. a jó levegő keringés, a levegő legyen friss, ne legyen ammóniával szennyezett, nincs huzat és nincs por).
A galambok száma optimális azaz nincs zsúfoltság.
Nincs nedvesség a dúcban
A dúc tiszta.
Hőmérséklet és páratartalom:
A páratartalom az egyik fő befolyásoló tényező az egészség szempontjából. Az úgynevezett termo-semleges zóna 10 és 30 Celsius fok között 65% -s páratartalom mellett van).. Az ettől eltérő magasabb páratartalom hajlamosító tényező a betegségekre, valamint megakadályozza a forma tartását. A galamboknak több energiára van szükségük a testhő szabályozására. A legjobb mutató erre az ürülék, ha a dúc páratartalma egészséges 65% alatti, az ürülék folyamatosan mogyoró barna, jól formált gömb alakú kicsi. Amennyiben a páratartalom meghaladja a 65% – s értéket a széklet zöld és híg lesz. Ezért fontos az éjszakai széklet figyelemmel követése. Függetlenül a hőmérséklettől a páratartalom lehet magas, mivel ez összefüggésben van a dúcon kívüli páratartalommal. Az éjszakai és főleg a hajnali magasabb páratartalmú levegő beáramlásától a dúcot védeni kell. Különösen nagy hátránya ez a kerti dúcoknak. Továbbá meghatározó a dúc földrajzi fekvése is.
Ezek a következők lehetnek:
Nagy víz felületek ( tavak nagy folyok)
Mély fekvésű terület. ( füves ködös területek)
Napsütés nélkül száradó területek. ( nagyobb kiterjedésű zárt erdőségek, nincs vagy kevés a délutáni napsütéses órák száma.) Különösen sok esőzéses területeken. Ezek miatt fontos, hogy a külső páratartalom beáramlását meg tudjuk akadályozni. Első lépésnek kell lennie a szigetelés ellenőrzésének. Az ingadozó hőmérséklet és magas páratartalom mellett, a belső szigeteletlen falakon és a mennyezeten kondent cseppek jelennek meg. Ezek növelik a páratartalmat, mely hajlamosítanak a légúti betegségekre. A magas páratartalmú területeken lehetővé kell tenni, hogy éjszakára a dúc zárható legyen. De ugyan akkor a légcsere biztosítva legyen, mert az oxigén hiány letargikussá teszi a galambokat. Jó hatással lehetnek az éjszakai melegítők alkalmazása, valamint az alom használata ( borsó szalma, gépi tisztított gyaluforgács, Zeolit granulátum). Ezekkel megakadályozható a légúti baktériumok terjedése és szaporodása. Szellőzés
Amikor a dúcon belüli levegő nem olyan friss, mint a külső levegő, akkor szellőzési probléma van. Sokan alkalmaznak elöl nyitott dúcot, s ezekben jó verseny eredményeket érnek el. Ezek a dúcok csaknem kizárólag száraz területeken találhatóak. Ugyanakkor ezeken a száraz területeken a padlástérben kialakított dúcok nem igazán funkcionál, mert ezeknél a jó szellőzést, nagyon nehéz megoldani. Ezzel szemben a sok esővel rendelkező területeken a zárt padlástérben kialakított dúcok funkcionálnak jobban. A legjobb megoldás, ha a dúcot éjjel zárva tudjuk tartani és nappal nyitva, vagy ha esik az eső és nyirkos ködös a levegő, zárva tudjuk tartani. A szellőzés elhelyezése is befolyással bír a galambok körzetére és az egészségre. Nem jó megoldás ha a légáramlat követlenül érinti az ülőkéken vagy a fészekben tartózkodó galambokat. A jó szellőzés mintegy légfolyosó halad át a dúcon és öblíti ki az elhasználódott levegőt.Sokan használnak zárt dúcokban ventilátort a szellőztetéshez. Ezt a hátsó falra vagy valamelyik oldalsó falra kell helyezni. Időkacsolóval szabályozni lehet, hogy mikor mennyi időre kapcsoljon be. Viszont ezt éjszaka nem ajánlott alkalmazni, mivel zavarja a galambokat a pihenésben. Jó megoldás ha egy vastag csővezetéket helyeznek el a dúc középponttól kiindulva és a motort távolabb helyezi el a dúctól, így az a hangjával nem zavarja a pihenő galambokat.
Nedvesség a dúcban:
Sok egészségügyi probléma okozója a nedves padozat. Ideális szaporodási helyet biztosít a baktériumoknak, az ilyen dúcokban gyakori a coáccidiosis fertőzés. Ezért az úgynevezett hideg padozatok melyekre a pára lecsapódás jellemző kerülendő. Jók azok az anyagok melyek moshatóak és gyorsan száradnak. Esetleges fertőzés esetén fertőtlenítő mosást lehet alkalmazni. Ezt akkor érdemes elvégezni mikor a galambok nem tartózkodnak a dúcban. amennyiben mégis ilyen padozattal rendelkezünk ( Pl. már meglévő épület hasznosítsa) célszerű valamilyen nedvszívó anyaggal felhinteni, de ezek semmi esetre sem legyenek porosak vagy penészesek. ( Borsó szalma szitált kiszelelt gyalu forgács zeolit granulátum) Rácsok alkalmazása, jelentősen csökkenti a fertőzés veszélyt. Mind a fészek fülkében mind pedig a közös területeken, viszont nem helyettesíti a rendszeres takarítást. Nagy előnye, hogy a galambok nem tudják a szennyezett
takarmányt felvenni, ezáltal csökken a fertőzés veszélye. Továbbá a galambok nem taposnak a trágyában ami segíti annak kiszáradását. A fészek fülkében alkalmazott taposórács jobb áttekintést biztosít a trágya minőségének vizsgálatához.
Optimális létszám:
A túlzsúfolt dúcban a versenyzők nem tudják az igazi potenciált teljesíteni. Túlzsúfoltság esetén növekszik a harc, a nyugtalanság feszültséget teremt a levegőben. Gyakoriak a sérülések és a balesetek. A legjobb verseny eredmények azokban a dúcokba fordulnak elő, melyekben a létszám folyamatosan mintegy 25 db. Galamb van elhelyezve egy 6 láb x 6 láb x 6 láb légterületű dúcban. (1,8×1,8×1,8 m)
Dúchigiénia
Galambok szeretnek tiszta dúcban tartózkodni, és jobban tudnak piheni ha az ülőrudakat és a fészekfülkéket megtisztították az ürüléktől. Homok a padlón jól néz ki, de nem ajánlott a hideg hónapokban és a versenyszezonban. A galambok szeretnek lefeküdni a szalmára, de ez legyen tökéletesen tiszta, friss és mentes a portól és nedvességtől. Fekete jelek és a dohos szag jelzi, hogy a szalma penészes. Az ilyen szalma több kárt okoz mint hasznot, ugyanis a galambok pihenés közben belékezik a port és azzal együtt a penészgombák spóráit ami betegségeket eredményez. A dúcot naponta kell tisztítani legalább egyszer, de még jobb naponta kétszer, a versenyszezonban. Kétszeri napi takarítás lehetővé teszi, hogy a galambássz figyelheti a verseny csapat, ürülékének a változását. Ami nagyon korai felismerést tesz lehetővé és ha szükséges gyors és hatékon beavatkozást tesz lehetővé, A padozatnak a dúcban olyannak kell lennie, hogy a trágya felkaparása egyszerű, és könnyű legyen amennyire csak lehetséges. A padló legyen teljesen sík és sima az ülőrudak elég szélesek, és a faltól kissé elálljanak könnyen lehessen kaparással tisztítani
A dúcfekvése
A legjobbak az udvaron vannak elhelyezve, ez könnyű megközelítést és kezelhetőséget tesz lehetővé. Hazai körülmények között a dúc tájólása, hogy a legtöbb napfény mennyiségét kapja a nap folyamán, a Dél-kelet Dél-nyugati tájólás a legmegfelelőbb. Lehetőleg fák és egyébb árnyékoló tényezöktől távolabb halyezül el a dúcot. Amenyiben ez nem lehetséges, úgy erdemes agy napos volier csatolása.
A dúchoz használatos anyagok: mennyezet, falak ,padlók rácozatok. Magas páratartalmú területeken a falakat és a menyezetet bélelni kell. Erre a legalkalmasabbak a fa vagy fa alapú anyagok ( pozdorja , abs, farost lapok) Padozatnak a deszka vagy rétegelt lemez. Mindenképpen érdemes ügyelni arra , hogy könyen tisztíthatóak illetve fertötlenithetőek legyenek. További előnyük még, hogy ezek az anyagok jó hőszigetelők. Fém rácok használatának előnye a könyű tisztithatóság és ,hogy a baktériumok nem tudnak megtelepedni rajta, viszont hidegek. Jó megoldás a lepke ülőkéknél a fa és a sima felőletű aluminium lemez használata, az ülő rész fa a lepke rész aluminium. Fa padlót nehezebb fertőtleníteni tisztitani. A fa repedéseiben és a pólusaiba megtelepednek a baktériomok. Betonpadló nem ajánlott a versenyen dúcba, mert hideg és megtartja a nedvességet. A magas páratartalmú területeken fémrács padló nem ajánlott, mert a fémrács alatt ürülék halmozódik fel a nedvesség hatására gomba nő, ami betegségeket terjest. Ezek a módosítások elfogadhatóak a száraz területeken, és a költési időszakban, de rendszeres kezelést igényel a gombák és a rovarok ellen.